Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


És mégis mozog…!


No, nem (csak) a Föld - mondjuk, ezt már néhány száz éve tudjuk -, hanem bizonyos emberek környezetében mindenféle tárgyak, berendezések, képek a falon, székek, asztalok stb. Azokat, akik ezt a képességüket irányítani, szabályozni tudják, parafenoméneknek, akik nem tudatosan, mintegy véletlenül mozgatják a tárgyakat, médiumoknak, akik nem tudják, mégis csinálják, illuzionistáknak, rosszabb esetben csalóknak nevezzük. Mindegyikbõl akad bõven. Sajnos, a legutóbbiból a legtöbb - bár itt sem szabad elsõ látásra ítélni.

A jelenség neve hivatalosan telekinézis - ez arra utal, hogy a mozgató erõ a mozgató személytõl távolabbra hat, bármilyen látható erõátvitel nélkül -, illetve pszichokinézis, ami szellemi úton, szellemi erõvel végrehajtott mozgatást jelent. 

A telekinézissel - mint az összes egyéb paranormális jelenséggel - is az a fõ baj, hogy egyrészt nem lehet egyértelmű tudományos magyarázatot találni rá, másrészt a jelenség laboratóriumi körülmények között alig, vagy egyáltalán nem reprodukálható. Emiatt azután a tudományos közvélemény csak legyint rá, legjobb esetben is bolondnak tekintve a kutatót, aki ezekkel a dolgokkal foglalkozik. (Ez a vélekedés persze nem új, gondoljunk csak Giordano Bruno máglyájára!) 

A jelenség pedig minden valószínűség szerint létezik: legismertebb, régebben szinte társasági szórakozásnak számító formájától, az asztaltáncoltatástól a spiritiszta médiumok mutatványain keresztül Egely György vitalitásmérõ készülékéig bárhol rábukkanhatunk. Avagy nem történt-e meg e sorok olvasójával is az a bosszantó esemény, hogy valamit nem talált a helyén, pedig egészen bizonyosan odarakta, azután néhány perc múlva a már százszor átkutatott helyen mégiscsak megtalálta? És persze, nem is mondja el senkinek, nehogy bolondnak nézzék… 

Az egyik legismertebb - no és leghihetetlenebb - sztorival Uri Geller szolgált. uri.jpg(Akinek nagy szerencséje volt a századdal, amiben született. Nem is olyan régen még mint boszorkánymestert, simán megégették volna.) A történet szerint katonakorában neki kellett cipelnie a dögnehéz géppuskát. Nos, hogy könnyítsen a dolgán, a laktanyában hagyta a fegyver závárzatát - lõni úgysem szoktak vele. Ez a trükk sokáig be is vált, ám az egyik gyakorlaton a kiképzõtiszt váratlanul éleslövészetet rendelt el… A harci készültségben álló Izraelben egy ilyen kihágás azonnali hadbíróságot jelentett. Uri koncentrált és koncentrált… és a zárszerkezet nélküli géppuska tökéletesen mûködni kezdett. Aki nem hiszi, járjon utána… (http://www.urigeller.com) 

crookes.jpgA telekinézis elsõ, tudományos igényű vizsgálatára a XIX. század vége felé került sor. A kor kiemelkedõ fizikusa, Sir William Crookes kezdett kísérletsorozatba minden idõk egyik leghíresebb médiumával. A médium, D.D. Home egész Európát ejtette ámulatba azzal a mutatványával, hogy egy tangóharmonikán egész dallamokat játszott le anélkül, hogy a hangszerhez hozzáért volna. A kísérleteteket szigorúan ellenõrzött körülmények között végezték - csalás kizárva -, és Home így is képes volt megszólaltatni a harmonikát. Crookes végül is adós maradt a végsõ, kielégítõ magyarázattal, két megállapítást azonban neki köszönhetünk: 

  1. A pszichokinézis létezik, méghozzá minden ember rendelkezik ezzel a képességgel, csak eltérõ mértékben.
  2. A mozgató erõ a médium megváltozott tudatállapotának hatására a mozgatandó tárgyakban kialakuló, a normálistól eltérõ töltéseloszlással van összefüggésben. 

mozog.jpg

Az asztaltáncoltatás is többé-kevésbé érthetõ az elektrosztatikus vonzó és taszítóerõk fellépésével, ha feltételezzük, hogy a médium képes töltéseket átadni az asztalnak, az ábrán látható módon: 

Crookes óta persze, sokan, sokféle módon vizsgálták a jelenséget, többek között a már említett Egely György is. Elmélet is született bõven, a megnyugtató magyarázathoz azonban még többet kellene tudnunk az anyagok elemi szerkezetéról, a dimenziókról, és arról a kb. másfél liternyi felfoghatatlan csodáról, amit emberi agynak nevezünk. 

mozog2.jpgPróbálgatni persze érdemes házilag is, hogy mekkora pszichokinetikus erõvel rendelkezünk. A kísérlethez nem kell bonyolult műszer, elég egy lapos tányérba öntött víz, a vízre szórt papír-, vagy sztanioldarabkák, egy csöndes, huzatmentes zug, és jókora adag türelem. A tányér felett néhány centire kell tartanunk a kezünket, nyújtott tenyérrel, az ujjakat erõsen összeszorítva úgy, hogy két tenyerünk 90 fokot zárjon be (az ábrán látható erre háromféle megoldás). Vigyázni kell persze arra, nehogy a vízhez, vagy az edényhez hozzáérjünk, és semmiféle légmozgás - pl. szuszogás! - ne zavarja a kísérletet. Ezután csak erõsen összpontosítani kell a sztanioldarabkákra. (Mozdulj már meg, na…!) Hogy hogyan kell koncentrálni? Arra nincs recept, ezt mindenki maga találja el. Ha jól csináljuk, a víz szép lassan forgásnak indul. 

Remélem, sikerül a "varázslat", és együtt örülhetünk: mégis mozog!